3.fejezet

Bocsánatot kérek amiért ez csak 2 oldalasra sikeredett. Nagyon szégyellem magam, de megígérem, hogy hamarosan jön a harmadik fejezet folytatása. Addig is örülnék pár komminak. (billentyűzetem még mindig rossz -.-)
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 Igazán megkedveltem, hisz már azt hittem, hogy senki se fedezi fel a bennem rejlő lehetőséget. FÉLEK, nem értem még mindig, hogy miért honolt örök éjszaka egyik szememre, de úgy érzem, hogy ez a kis barátféle meg tudja nekem mutatni a választ. Élveztem a tegnapi fürdőzést és versenyt. Csak tudnám ki volt az a szürke ló ott a fák közt olyan ismerős. /Calusa/

Zete korábban kelt bárki másnál, mert az éjszaka folyamán kapott egy nyugtalanító üzenetet. Márk volt az  egykori bandavezér, aki helyett elvitte az egész balhét. Találkozni akart vele, még pedig napkelte előtt a régi télikertben. Este, lefekvés előtt érdeklődött Zselykénél és így világos lett számára, hogy a télikert a folyóval párhuzamosan futó ösvényen keresztül érhető el. Kiment, magához vette a bálabontáshoz használatos bicskát és a lószerszámokat. Calusa mikor meglátta közeledő barátját odaügetett a kapuhoz és belefúj a srác szőke hajába, majd pedig pulcsizsebéből kilopta az almát. Mikor Zete mellé lépet, hogy rátegye a kantárt a pej kanca elügetett mellőle és egy picit felágaskodott. A fiú morcosan húzta össze szemöldökét és ismét megközelítette a lovat, de mos már megfontoltabb és óvatosabb volt. Bő fél óra alatt Calusa késze állt az indulásra, de így is késésbe voltak. Kiérve az ösvényre vágtába ugratta a lovat, majd rövidesen galoppba váltottak át. Hűvös nyári reggel volt, a leheletük halványan meglátszott a Hold sugarában. Néhány őz riadtan kapta fel a fejét elszáguldó párosunk láttán. Az út kezdett elfogyni, de az épületnek még csak híre se volt. Átvágtattak egy kis, korhadt fahídon, át a traktorok által kijárt mezőn. Egy madár szállt a magasba hangos rikácsolás közepette és elszállt a már vörösbe öltözött ég fele. Zete érezte, hogy fogy az ideje és görcsbe rándult a gyomra. Egyszer csak egy épület sziluettje rajzolódott ki tőle nem messze jobb oldalon. Beszívta a levegőt, húzott a száron, mire hátasa egyre lassabb tempóba közelítette meg a télikertet. Odaértek, kikötötte Calusat egy fához, pulcsija ujjába dugta a bicskát és az ajtóhoz lépett. Érzékszerveit kiélezte és egy macska ügyességével jutott be hangtalanul az épületbe. Egy kisebb elzárt részlegből fény és cigarettafüst szűrődött ki. Zete belépett az ajtón és Márk fekete tekintetével találta szemben magát. A mosolyába semmi kedvesség vagy baráti nem volt, sőt talán egy másik emberben még a vér is meghűlt volna az ereiben tőle, de ne felejtsük, el most Zetéről van szó.

-Mit akarsz?- kérdezte tőle szárazon mire főnökének szemébe játékos fény csillant.

-Üdvözöllek drága barátom!

-Térj a lényegre!- morrant fel Zete, mert mindig is utálta a dolgokat körül járni.

-Lenne számodra egy nagyon testhezálló feladatom. Van itt az a lány Ani, tudod, akinek az apja az a gazdag üzletember. Na, már most ugye az a helyzet, hogy az apja be akar szállni Zseyke üzletébe, de te ezt meg fogod akadályozni.

-Ugye tudod, hogy ez eléggé felejtős?- vonta fel kérdőn egyik szemöldökét Zete és ekkor egy alig halhat kattanás szelte be a kis térséget. –Most komolyan?- kérdezte, mint egy kisgyerek, aki nem akarja kitakarítani a szobáját.- Úgy ismersz, mint aki megijed egy fegyver láttán? Tudod, hogy nem félek a haláltól.

-Nem mondtam, hogy a te életedről van szó. - mosolygott vissza rá beszélgetőpartnere. - Őszintén mondva Zselyke családja a tét.

-Mi van? Te teljesen meghibbantál? Kinyírnád őket?

-Tudod te, hogy sosem koptatom feleslegesen a számat.- Zete úgy érezte, hogy sarokba szorították, nem akart visszatérni a bűnözők közé, de Zselykééket se akarta elveszteni.

- Megnézem mit tehetek- felelte szárazon és távozott mielőtt Márknak támad valami jó ötlete. Hihetetlenül feszült, zavart és dühös volt. Ökölbe szorított keze elfehéredett, tenyerébe apró vércsíkok jelentek meg. Aztán hirtelen elernyedt az egész teste és csodálat járta át. Az aranyban úszó tájba ott állt  Calusa, mellette a fehér csődör és annak gazdája. A lány hosszú egyenes haján megcsillant a Nap sugara, hosszú lila szoknyájával a szél játszadozott. Hirtelen olyan angyalinak tűnt, olyan elérhetetlennek. Zete lélegzetvisszafojtva lépet egyre közelebb hozzá nehogy elillanjon, mint egy álom. „Tényleg mi van, ha csak álmodom?” Cikázott át az agyán.

-Nem vagyok, süket tudom, hogy mögöttem állsz.- Mondta csilingelő hangon a lány és egy kecses mozdulattal Zete fele fordult. Azok a szemek most még szebbnek és nagyobbnak tűntek számára, az arcának finom vonásait borító napbarnított bőre szinte vonzotta a srác még mindig ökölbe szoruló ujjait.  – A nevem Elizabett, de csak Elza- nyújtott kezet.

-Zete- fogta meg Elza kezét, melyen a bőr kicsit meg volt keményedve a munka miatt.

-Tudod nem volt tőled szép dolog így meghajtani hajnalok hajnalán Calusat. Nem tudom, hogy mennyire örülnél neki, ha reggel sprinteléssel kellene kezdened. –Zetének hirtelen le se esett, hogy egy vadidegen ember szúrja le a reggeli tettéért.

-Szép a szemed- csúszott ki a száján zavarba hozva magát és Elzát is.

-Köszönöm- suttogta szégyenlősen és lesütötte a szemét.- Mennem kell- hátat fordított Zetének és elviharzott. A srác utána szólt volna, de helyette csak állt ott némán, mint egy szobor.

2.fejezet

Zete ügyetlenül próbált kitérni a felé közeledő faágak közül, de a legtöbb így is nekicsapódott az arcának. Mire feleszmélhetett volna az előző csapásból egy őz szökkent elő kecsesen a bokrok közül. Lova megrémült és felágaskodott, erre pedig nem volt felkészülve, elvesztve egyensúlyát a földre esett. Hallotta, ahogy a paták dübörgése egyre csak távolodik, de tüdejébe beszorult a levegő és tehetetlen volt. A világ elsötétedett számára és elvesztette eszméletét. Nem sokáig feküdt így, mert éles lónyerítés bántotta a fülét. A fény elvakította egy pillanatra a feje megfájdult és hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, vagy, hogy egyáltalán kicsoda. A nyerítés újra végigjárta a tájat észhez térítve Zetét. Feltápászkodott, örömmel vette tudomásul, hogy nem tört el semmije csak nagyon fájt a medencecsontja és alig bírt emiatt jobb lábára nehezedni. Bicegve elindult a hang irányába, ami a bokrok mögül jött. A Nap kezdett a horizont alá bukni ezért tudta, hogy sietnie kell, ha nem akar kinn éjszakázni. Már pedig azt nagyon nem akart. A fák ágai között megpillantotta a vergődő Calusat. Lelassította lépteit és halkan, hosszan fütyülni kezdet mire a ló felkapta a fejét és a hang fele fordította látó szemét. Zete nagyot nyelt és elindult az állat felé, aki abbahagyta a fészkelődést és türelmesen várta a segítőjét. Zete keze megremegett amint kinyújtotta a ló fele és meglepetésére Calusa szinte egyszerre finoman megbökte. Közelebb sétált, végigsimított izmos nyakán, közben pedig keresni kezdte az elakadásának okát. Hamar észrevette, hogy a ló lábára egy futórózsa egyik elágazó szára csavarodott rá. A tüskék mély, vérző sebet ejtettek lábán. A férfi próbálta leszedni róla, de minden egyes mozdulat fájdalommal járt az idegileg kikészült lónak. Arról nem beszélve, hogy felsértette az ő kezét és. A saját vére keveredett a lóéval és már azt sem tudta melyikük vérzik jobban, de nem adta fel. Zselyke eközben kétségbeesetten kereste testvérét. Mikor üldözőbe vette a tőle pár méterre elszáguld lovat a rossz fényviszonyok miatt azt hitte, hogy Calusa az, viszont mikor közelebb ért hozzá rémülten vette tudomásul, hogy Zete lova. Egyszerre a keresésébe kezdett, de fogalma sem volt, hogy hol lehet, ezért elindult a hazavezető úton. A férfi időközben kiszabadította a lovat és megnézte a sebeket, amik szerencsére csak felszíni sérülések voltak.  Kezével belekarolt a ló nyakába és úgy próbálta irányítani a jószágot, aki a délelőtthöz képest most kezes báránynak bizonyult. Érezte legbelül, hogy valaminek a kezdete lesz ez a kis ,,kiruccanás”. A sötét átvette az uralmat s a táj ismeretlen arcát mutatta Zete felé, de a ló tudta merre kell mennie. Így történt, hogy félúttól Calusa ment elől a férfi pedig bukdácsolt mögötte. Nevét kiabáló emberek és zseblámpák fényére lett figyelmes, ahogy egyre közelebb kerültek a legelőkhöz. Egy számára idegen lány elkiáltotta magát.

-Megtaláltam őket!- lovával gyorsan a férfi mellé ügetett.

-Jól van?-kérdezte kislányos bájjal hangjába és a férfi csak biccentett.

-Jöjjön! Üljön fel mögém- nyújtotta a kezét, de Zete lába olyan szinten fájt, hogy képtelen lett volna felmászni most egy ló hátára.

-Inkább gyalogolnák –közölte nemes egyszerűséggel és elindult az utat mutató lány után Calusaval az oldalán…

Másnap reggel fáradtan, sajgó testrészekkel ébredt és a tegnap esti események nagyrészt kiesett az emlékezetéből. Kintről hallotta az emberek locsogását, lányok visítását és még az életkedve is elment, de felkelt. Mikor a szekrényéhez ért meglepetésben volt része ugyan is egy fogasra fekete lovaglónadrág és egy úgy szintén fekete izomtrikó volt felakasztva a lovarda logójával ellátva. Felvette őket, beletúrt szőke hajába és kiment menedékéből. A házba nem találta meg se a kislányt, se Zselykét így az órára pillantott, ami délután 2-őt mutatott. Szörnyű lelkiismeret furdalás lett úrrá rajta, ezért gyors fogmosás után felkapta sportcipőjét és kisietett a hangok irányába. A lovarda előtt bográcsba készülőfélben volt a pörkölt és a fiataltól az idősebbekig mindféle korosztályból álltak körülötte emberek. Mikor Zselyke megpillantott bátyját megkönnyebbült mosoly jelent meg az arcán és nem tudta megállni, hogy ne csipkelődjön vele.

-Annyira örülök, hogy felkeltél már azt hittem, hogy Csipkerózsikát játszol és kerítenem kell neked egy herceget.

-Ne már akkor inkább hercegnőt és holnap reggelre kérem a ágyam mellé- kacsintott.

- Ő lenne a másik lovász Zete!- szólt a köröttük állókhoz.

-Zselyk beszélhetnénk? –indult el pár lépéssel arrébb a tömegtől a lány pedig követte.

-Mit szeretnél?

-Calusa jól van?- fürkészte a lány arcát.

-Persze, hogy jól van…

-És nem lehetne, hogy…- Zselyke mutatóujját Zete ajkaira helyezte.

-Nyugi megtartjuk. Csak most gyere és szórakoztasd a vendégeket. –Valahogy így történt, hogy Zete újra kötődni kezdett bármi iránt is. Visszamentek a többiekhez és Zete bájcsevejbe kezdett. Egy ismerős hangra lett figyelmes és elindult irányába. A hang gazdája a tegnap esti lány volt, de mielőtt odamehetett volna hozzá fiatal lánycsapat rohamozta le. Vezetőjük egy szőke plázacica stílusú lány volt aki sehogy sem illet bele a lovarda világába.

-Helo! Ani vagyok-végigsimított Zete arcán és műkörmeivel felsértette bőrét.

-Hello!-válaszolta unottan.- Emlékeztess, hogy kérjek távol tartási végzést –hagyta faképnél a Anit, de a tegnapi lány ekkor már kámforrá tűnt. Az étel elkészült és a vendégsereg nekiesett, mindenki elégedett volt vele kivéve egy valaki… még hozzá Ani aki fennhangon hangoztatta, hogy ez a hús már pedig zsíros és nem tesz jót a diétájának. Persze újdonsült csatlósai hevesen bólogattak.

-Kedves Vendégeink!-hivatalosan is megnyitom a Scarpetta Lovaspart Heti Táborát, ami röviden csak SLHT. A holnap reggelt azzal fogjuk tölteni, hogy mindenki kiválasztja a saját lovát, megetetik, megitatják és lecsutakolják. Ebéd után nyeregbe pattannak és Zete- a férfire mutatott, aki egymagában ácsorgott.- vezetésével tereplovaglásra indulnak a középszintű haladók. A kezdők pedig itt maradnak velem és elsajátítják az alapokat. Estére pedig egy hatalmas tábortüzet összedobva, szalonna- és lecsókolbász sütést terveztem. Most pedig kérek mindenkit, hogy kövessenek! Elvezetem önöket a házhoz, amiben Önök fognak lakni. –az emberek leszedték a buszról táskáikat és elindultak Zselyke után. Zete is érdeklődve követte húgát, mert nem tudott a kis házról, ami nem is olyan kicsi. – A lakhelyük eredetileg egy kastély volt, amit pár éve megvettem és felújítattam. –erre sokan megborzongtak, izgalomba jöttek és csacsogni kezdtek. A fák közül fehér ódon falak emelkedtek ki öt torony szegélyezte. Belépve az ajtón vörös szőnyeg futott végig a csigalépcsőn, ami vele szemben volt. A falra fáklyák és képek voltak felakasztva, régies bútorok és itt-ott pókhálók szőtte sarkok tették még borzongatóbbá az épületet, de emellett még is valamilyen nyugodtság árasztotta le az embert.

-Szerencse, hogy engem nem ide száműztél- súgta Zete Zselyke fülébe, mire az asszony felkacagott. A vendégek maguk választották ki szobáikat és magukra hagyva őket visszamentek a saját házukba.- A lányod most hol van?

-A nagymamájánál. A nyár 99 százalékát ott szokta tölteni.

-Á, értem! Akkor csak ketten leszünk?

-Yep!

~Másnap reggel~

Zete kipihenten ébredt, kikelt az ágyból, felkapta a gönceit és kiment magának kávét főzni. Zselyke kómás fejjel ért ki a konyhába és nagy ásítás közepette köszönt bátyjának.

-  Látom valaki jól aludt- heccelődött.

-Hehe –ismét ásított- nem te futkostál a szálló és a ház között az éjszaka folyamán.

-Miért volt valami probléma?

-Nem csak annak a gazdag kölöknek semmi se volt jó. ,, Ez a szoba túl meleg, ez meg túl hideg. Ez túl párás nem jó a bőrömnek se a hajamnak. Itt meg nincs elég konnektor és nem jó a szoba fekvése. Nem tetszik ebből meg a kilátás és még az ágy is kisebb, mint az előbbibe.”-utánozta a lány hangját. Zete hasát fogva röhögött húga kiborulásán. A lány kihasználva ezt a helyzetet ellopta bátyja kávéját és egy húzásra megitta- Jöhet a következő- kacagta. Összeszedték magukat és átmentek a szállóba két nagy táskával. Egyikbe a kenyeret vitték a másikba pedig minden hozzávalót egy harmadikba pedig teát és kávét.

-Nem lenne egyszerűbb, ha esetleg te is ott laknál velük?

-Nem… annyira nem vonz az a hely.- A vendégek még aludtak mikor odaértek kivéve egyet még pedig Anit. Mikor megpillantotta Zetét felugrott a lépcsőről és odafutott a férfihoz, majd nyakába ugrott.

-Annyira hiányoztál olyan unalmas itt egyedül! Ételt is hoztál? Jaj, de rendes vagy.

-Hátrább az agarakkal kislány!- fejtette le magáról a csaj karjait.

-Na most miért vagy ilyen?- biggyesztette le ajkait.

~Délután~

Örömmel vette tudomásul Zete, hogy lova most már nem a vágóhidasok közt van, hanem a többi versenyló között legel. Bement hozzá, halkan fütyült neki mire felkapta a fejét Calusa és felé fordult. A férfi kinyújtotta a kezét, a ló beleszagolt és mellkason lökte a férfit.

-Szia kislány!- nyomott egy puszit az orrára, átkarolva nyakát odavezette a karám széléhez és felnyergelte. Felpattant a hátára és elindult a többiek fele. A ló ficánkolt alatta örömében hisz már rég nem foglalkoztak vele ennyit és érezte, hogy lassan révbe ér. A tanlovak mellett megálltak és Zete eligazítást tartott a 10 fős csapatnak. Feltették még kérdéseiket és már útnak is indultak. Egy kis csapást választott, ami a hegyek közé vezetett fel. Tudta, hogy max 2 órát lehetnek távol, mert ha besötétedik, nem tud olyan jól tájékozódni. Rövid ügetés után vágtába ugratták lovaikat és nyelték a kiló métereket még egy kis vízeséshez nem értek. Ott megálltak pihenni, elfogyasztották az uzsonnát, beszélgetek hétköznapi dolgokról, elviselte Ani hisztijeit és flörtölési mániáját. Mikor már kicsit elege lett a tömegből felült Clausa hátára, levette felsőjét magára vonva pár ember figyelmét és belelovagolt a vízbe még nem a lónak is és neki is a nyakáig ért. Sokan felbuzdulva követték őt hangos rikkantások közepette. Zete a vízesés tetejére nézett és tekintetét legeltette a barna hajú segítőjén, aki mellett ott állt szürke paripája. Füttyentett egyet, de Ő nem nézett le rá.

-Jól van emberek induljunk vissza, mert hamar lehűl a levegő és vizesek is lettünk- végigsimított haján és elindult kifele. Kiértve a ló megrázta magát, aminek köszönhetően leesett lovasa és bosszankodva nézett fel Calusara.

-Most örülsz te öregasszony? – a ló hátrafordult, megbökte gazdáját és beleprüszkölt a hajába, majd újra megrázta magát.- Na jó ezt értettem. –nevetett és felugrott a hátára. Elindultak, kiérve egy kis szántóra elkiáltotta Zete magát.- Aki leelőz engem és paripámat annak teljesítem egyik kívánságát. – vágtába ugratta lovát és száguldásba kezdtek. Az elején sokan jöttek mellette, de szép lassan leszakadoztak és már csak Ani volt mellette. Átkozta is magát kijelentése miatt. A fák lombjai között feltűnt egy fehér ló, aki úgy tűnt, hogy versenyt fut velük. Hátán pedig a Lány ült és kihívóan Zetére kacsintott. A táv egyre fogyott és Zete azt vette észre, hogy lemaradtak Ani mögött. A lánysikításba kezdett örömébe, rángatni kezdte a kantárt és lábával ficánkolt. A lova ezt félreértelmezte és két lábra emelkedve ledobta magáról. Egy másodperc döbbenet után Zete odasietett, de szemével a fa között Lovagló lányt követte, aki búcsút intett neki. Nagyot sóhajtott és leguggolt Ani mellé.

-Minden rendben?

-Nem ! Nincs!- visította és a földbe vágta ökleit. Ez a gebe ledobott! Követelem, hogy most hozzanak nekem egy új lovat vagy felhívom apámat és bepereli magukat. Hogy merészeltek engem egy ilyen szörnyen vad lóra felültetni?- Zete megforgatta a szemeit.

-Gyere ülj fel mögém majd hazaviszlek.

-Felteszel?- nézett rá nagy, kérlelő kutyaszemekkel. Zete megforgatta szemeit, sóhajtott egyet és megemelve a lányt feldobta Calusa hátára, aki ezt nem nézte jó szemmel.  Odasétált Ani lovához, megfogta a kantárt és a nyereghez kötötte… Mihelyst visszaértek és lesegítette a lóról a lányt, ő előkereste a telefonját és arrébb bicegve telefonálásba kezdett. A túrán résztvevő emberek csontig fagyva nyergelték le lovaikat, mérték ki ételeiket és alig várták már, hogy átöltözhessenek. Az istállónál maradt csoport már meggyújtotta a tábortüzet, ami kellemes meleget árasztott magából. Az eget ezernyi csillag világította be még hangulatosabbá téve az egész sütögetést.  Zete beszámolt Zselykének a balesetről és a lány felháborodottságáról. Zselykét nyugtalanították a hírek, de a mosolya töretlen maradt. Tudta, hogy Ani fontos vendége, mert ha minden jól megy, akkor az apja beszáll társtulajdonosnak és bővítheti a helyet. A tábortűz mellett sütögetés közben rémtörténeteket meséltek, énekeltek és estére visszavonultak szobáikba. 

1. fejezet

A rosszból kell

létrehoznod a jót,

mert ezen kívül más

nem áll rendelkezésedre

                                R.P Warren

Egy ló sosem tudja, hogy mi vár rá az életben, ki fogja megvenni vagy épp hova fog kerülni. Fogják-e szeretni egyáltalán vagy szenvedés vár-e rá? Calusa, a sötétpej kanca születésétől fogva a Skarpetta nevű lovardába tengette mindennapjait. Egy jó ideje már csak a karámból figyelhette, ahogyan a többi lovat lovagolják, terepre viszik, mert ő a vemheség utolsó napjait tapossa. Ebben a pillanatban gyerekek rohamozták meg, átmászva a karámon, hogy lecsutakolják. Már csak a nap- e szakaszának élt. Alig várta, hogy újra az erdő fái között vágtázhasson hátán lovasával, vagy akadályok felett repülhessen át.

~1 évvel később a helyi börtönben~

 A rácsok kettényíltak előtte, az őrök kísérték, de a láncok már nem sértették csuklóját. Megkapta az alig egy szatyornyi cuccát és szélnek eresztették. Senkit se érdekelt, hogy nincsenek hozzátartozói, háza, de még csak pénze sem.  Vajon, hogy lehet így új életet kezdeni, egyáltalán ép elméjűnek megmaradni? Egyszer csak egy fehér kocsi lassít le a börtön ajtajától egyre távolodó alak mellett. Az ablak lehúzódik és egy női hang a nevén szólítja a férfit:

-Szia Zete! Szállj, bekérlek- Zete a kocsiba ülő lányra sandított, aki már nem is volt olyan kicsi. Barna haja természetes egyenességgel hullott vállára, csokoládészínű szemében fölényeskedő fény táncolt. Zete sóhajtott egyet, majd jobb ötlet híján beült féltestvére Zselyke mellé. – Egy szia is megtette volna. –célzott az udvariatlan viselkedésre.

-Hova viszel, és mit akarsz?- kérdezte szűkszavúan még mindig köszönés nélkül.

-A kérdés az, hogy mit nem akarok… -a lány elhallgatott még bevett egy jobb kanyart. – Még pedig azt nem akarom, hogy az utcán éjszakázz, azt pedig végképp nem szeretném, hogy az újságírók rád szálljanak és elhordjanak mindenféle szívtelen dögnek, amiért a testvérem az utcán hagyom szenvedni.

-Fél testvéred- javította ki.

-A cikk szempontjából ez lényegtelen lenne.

-Miért foglalkozna veled az újság? Agyadra ment az örökség?-vonta fel szemöldökét Zete.

-Tudod nem mindenki éli fel olyan hamar a kapott pénzét, mint te.

-Én i s befektettem-védekezett.

-Ember! Egy bankrablásba! Szerinted ez volt a legjobb módja?

-Ha sikerült volna- erre Zselyke felemelte mutatóujját, hogy bátyjába fojtsa a szót.

-Erről többet hallani sem akarok, amíg nálam élsz. Dolgozni fogsz a lovak körül és én cserébe otthont biztosítok számodra plusz élelmet. Ha nem tetszik, akkor pedig mindjárt itt lesz egy híd ott majd kiraklak.

-Első verziót próbálnám ki, először ha nem bánod.

-Én is így gondoltam.

-Te mióta lettél ilyen határozott? Legutoljára mikor láttalak akkor még az árnyékodtól is megijedtél.

-Azóta eltelt 9 év és büszkélkedhetek egy kiváló lovardával, férjjel és egy aranyos kislánnyal. Tudod a gyereknevelés határozottsággal jár a lovardavezetésről nem is beszélve. Ezzel szemben te csak a hatalmas, szerintem szteroidokkal telepumpált bicepszeidet tudod felmutatni. Na, meg a priuszod.

-Az is több, mint a semmi.- Zete kezdett kicsit irigykedni húga sikerére. Még mielőtt önmarcangolásba kezdhetett volna Zselyke ismét megszólalt.

-A szabályokat gyors felsorolom, amíg haza nem érünk. A családtagjaimmal, tisztelettel kell bánnod, nem hagyhatsz üres üveget, zacsit, papírt sehol. A WC-re ráülsz és nem játszasz célba lövősdit. Bármilyen feladatot kapsz a lovak körül elvégzed zokszó nélkül. Ilyen például ha egy az izmaidtól ájuldozó tini csapattal kiküldelek terepre, de ha bármelyikhez egy ujjal is hozzáérsz pápát inthetsz itteni életednek. Bárki kérdezi oktató és lovász vagy, azért laksz velünk, mert messze élsz.

-Nagyszerű szóval letagadsz.

-Nem letagadlak csak szépítek a dolgokon és ne pimaszkodj- Zete egyre idegesebb lett, hogy szabadságát egy szempillantás alatt elvették. Szép lassan úgy érezte, hogy megfolytja a düh, de ekkor a kocsi megállt egy egy szintes kávébarna ház előtt, amely feketefenyő kerítéssel volt elzárva a kíváncsiskodó tekintetek elől. Az ajtó egy gombnyomásra kinyílódott ők pedig begurultak a garázsba. A ház ajtaja kinyílt és egy 5 év körüli szőke, állig érő hajú kislány futott ki rajta. Lovaglónadrágot, csizmát és egy egyszerű fehér pólót viselt. Mikor meglátta az ismeretlen férfit megtorpant és kérdőn anyjára nézett.

-Ki ő?-kérdezte nagyra nőtt szemekkel, közben pedig már apja háta mögött állt. Magas, körülbelül egy mázsás, szőke hajú kék szemű középkorú férfi volt.

-Ő az új lovászunk- guggolt le lányához Zselyke- a neve Zete. Köszönj neki szépen!

-Szia!-mondta bátortalanul és inkább apja védelmező háta mögött maradt.

-István vagyok –nyújtott kezet Zselyke férje.- Üdvözöllek nálunk!

-Zete- fogta rövidre a bemutatkozást, de húga felhúzott szemöldöke illedelmességre intette.- Zete vagyok és köszönöm, hogy Önöknél lakhatok.

-Ugyan már a jó munkaerőt megbecsüljük itt.-Zete nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy másnap reggel megint a dögökkel kell dolgozni. Igen ő ezt a gyűjtőfogalmat találta a lovakra. Szerencsére ma csak be kellett rendeznie a szobáját, ami nem volt nehéz tekintve, hogy volt talán kettő felsője és egy nadrágja, ezen kívül pedig egy öngyújtója és egy bicskája. Vacsorázni nem ment ki, mert szörnyen fáradt volt és már alig várta, hogy 9 év után ismét kényelmes ágyba aludjon egyedül egy szobába. Az éjszaka viszont nem úgy telt el, ahogyan ő arra számított. Rémálmok gyötörték hol a lovak hol pedig a börtönben töltött évek szerepeltek benne. Reggel az ajtaján lévő kopogás törte meg vergődését az ágyba. Verejtékbe úszva, kimerülten ült fel és lépdelt el elmacskásodott lábaival az ajtóig. Kinyitva a kislány állt előtte, akinek még a nevét se tudta. Mikor felnézett az előtte álló hatalmas emberre lábai megremegtek és egy nagyot nyelt.

-Anya üzeni, hogy gyere enni és utána megetetjük a lovakat is. –elhadarta mondandóját és már el is futott. Zete megdörzsölte orrnyergét, felkapott egy fekete izomtrikót és egy farmernadrágot aztán kiment reggelizni. Az asztalnál csak Zselyke és a lánya ült, Istvánt sehol se látta.

-Szia!- köszönt Zselyke hatalmas mosoly keretébe, amit édesanyjától örökölt.

-Jó reggelt! István merre van?

-Dolgozik. -mosolya alig láthatóan kisebb lett- majd csak 1 hét múlva látod ismét, mert kamionozik.

-Á értem- nyúlt egy szelet kenyér után, amiből szendvicset készített. A reggelizés túl hamar és túl csöndesen telt el. Szinte még nem is hatott a reggeli kávé, de már kinn voltak a lovardába. Meleg szénaillat és lótrágyaszag csapta meg a férfi orrát, amitől elfintorodott.

-Ez rosszabb, mint ami a cellákba van –humorizált és hamar egy húron pendült húgával.

-Elvigyelek a legközelebbi bankhoz, hogy kirabold? Aztán akkor visszavisznek oda, ha annyira tetszett.

-Isten ments! Mit csináljak?

-Először is bemutatom neked a versenylovainkat, oktató lovainkat. Jobb, ha tisztába vagy vele, mert holnap már jönnek a táborozók.

-Te ki akarsz engem nyírni igaz?

-Nem volt eddig szándékomba, de most, hogy mondod...- mind a ketten elmosolyodtak. Zete örömmel vette tudomásul, hogy ez az istálló nem is olyan nagy, csak ekkor még nem tudta, hogy a lovarda 4 hold nagyságú és több száz lóval rendelkezik. Az istállóban voltak a nemrég leválasztott csikók.

-Annak ott mi baja? –mutatott Zete egy idegesen le s alá futkározó éjfekete csikóra.

-Semmi csak nehezen viseli, hogy nincs mellette az anyja.

-Értem-nézte tovább szinte remegve az egy éves, fickándozó csődört Zete.

-Na gyere!- nyomta kezébe húga a vizes vödröt- Vigyünk a többi lónak is innivalót!- Zete ahogy elindult méregetni kezdte tükörképét. Megöregedett a 9 év alatt. Most már harmincas éveinek elején járt, szőke haja felállítva szegélyezte arcát teljes összhangban kis borostájával. Végigmérte izmos, teletetovált karjait és tudta, hogy a ruha izmos hasat rejt. Ha másra nem, de az edzésre bőven jutott idő a sitten. Ott a jó kondíció elengedhetetlen volt különben az ember mehetett csicskának. Zeke ,,jó gyerek” volt ami rabok között annyit jelentett, hogy ő aludt az alsó ágyon, mindenki megadta neki a tiszteletet és sok csicskással rendelkezett. – Ezek lennének a húslovak- mutatott egy hidegvérű ménesre Zselyk. A ménestől kicsit arrébb egy véznább, pej kanca állt magában. Mikor letették a vizesvödröket minden ló szinte egymást fellökve igyekezett a kúthoz kivéve őt. A lány kecses léptekkel igyekezett oda a kancához és odavezette az itatóhoz.

-Ezzel meg mi van? –bökött rá fejével Zete miközben végigmérte a sebektől éktelenkedő lovat.

-Megvakult a jobb szemére, mert ellés közben vér került bele és elfertőződött az orvos pedig nem tudott rajta segíteni. Eladni és használni így nem tudom ezért a legjobb, ha húsáron eladom. Na, de menjünk is tovább hisz még várnak minket a versenylovak és azok, amikkel taníthatod a gyerekeket lovagolni. Jut, eszembe majd választanunk kell neked is egyet, amelyik egész héten a tied lesz. Van egy délutánod, hogy össze szokj vele.

-De jó nekem- ironizált a férfi.

-Ne félj! Ez olyan, mint a biciklizés…

-Csak kiszámíthatatlanabb és nagyobbat tudsz esni róla- vágott a szavába a férfi.

-Pontosan- közben áttértek egy kis erdei útra, ami egy tisztáshoz vezetett. A hegy lábánál gyönyörű fajtiszta lovak legeltek mindenféle színben. Sok volt köztük az arab telivér és a magyar sportló. A vezérkanca idegesen felkapta a fejét, beleszippantott a levegőbe és megérezve a víz szagát a kapuhoz vágtázott felkavarva a port maga után. Zete köhögni kezdett, ahogy tüdejét csiklandozták az apró porszemek.

-Ő Lily a vezérkanca. –lökte odébb Zselyke a ló kecsesen ívelt fejét.- Ő az én kis kedvencem- közbe az itatóba Zete beleborította az egyik kanna vizet. Ekkor lett figyelmes a legelőt átszelő patak zajára.

-Zselyke! Minek hozunk mi vizet a lovaknak, ha egyszer ott a patak?

-Megszokás, de látod így is, hogy igénylik.

-Ideje lenne szankciókat bevezetni- vetette fel az ötletet, amire egy fejbevágás volt a válasz. Megsimogatta sajgó tarkóját- Ez gondolom nemet jelent… - tovább folytatták útjukat immáron 1 vödör vízzel, ami a férfi kezét húzta. Egy újabb méneshez értek, amibe csak magyar sportlovak helyezkedtek el.

-Ezek lennének a táborozók lovai és innen választhatsz te is egyet. Ha szépen nézel rám, akkor bemutatom neked őket.

-Köszi nem kell! Majd meghaverkodok velük gyors még ebéd előtt és délutánra már ki is választom. Persze ha megfelel a Főnökasszonynak ez az alternatíva.

-Meg. Na, de akkor menjük is vissza, mert neki kell állnom, főzni.

-Én itt maradnák, ha nem bánod.

-Oké akkor majd gyere be harangszóra. Mindig pontosan délbe eszünk.

-Rendben.

Az idő telt és Zete már többször is megnézte az összes lovat, de egyiket se érezte magáénak. Mindből hiányzott valami, amit nem tudott megmagyarázni. Gondolatai egyre csak a sérült kancánál kötöttek ki. A Nap magasan járt ebből sejtette, hogy hamarosan dél lesz így visszaindult, mert útba akarta ejteni a vágóhidas lovakat. Hamarabb odaért, mint hitte volna. Átbújt a karám fái között és odasietett a kancához elkövetve azt a hibát, hogy jobb oldalról közelítette meg. A riadt ló felágaskodott, Zete ösztönösen karját arca elé helyezte ezért csak az sérült meg neki. A sebből kifolyó vért rubintossá festette a Nap sugara, felszisszent a látványtól és csak ekkor vette észre, hogy remeg. A fiatalkori trauma még most is erősen élt emlékeiben, de tudta, hogy most neki kell győznie és nem a félelemnek. Halkan fütyült jelezve a pár méterre arrébb álló lónak, hogy közeledik. A kanca robosztus fejét a férfi fele fordította. Zete egy lépést közelebb tett hozzá és kinyújtotta felé a kezét. A Pej kinyújtva nyakát belefújt a nyújtott tenyérbe és arrébb vágtázott, de Zete nem adta fel, mint egy pincsi követni kezdte pár méteres hézagokat hagyva kettejük között. A távolság mi elválasztotta őket az órák múlásával egyre kisebb lett. Észre se vette, hogy rég elmúlt dél, mert most csak a célra koncentrált. Még egy lépés és már a ló mellett áll, csak egy lépés, ami most nagyobbnak tűnt, mint valaha. Várt és csak várt, de a ló csak nem közelített. Ekkor egy picit előrébb lépett, de a ló hátrált kettőt így megint megnőtt a távolság. Szidta magát a türelmetlensége végett, mert így távolabb került a céljától, mint a börtönből szökni próbáló rabok. A karám végéből Zselyke kiabált be megtörve a ló és Zete között lévő gyengéd, szinte még nem is létező köteléket.

-Zete gyere ebédelni, mert már három óra és utána felnyergeljük a kiválasztott lovadat- a férfi keze ökölbe szorult, haragudott a nőre, amiért kijött érte és azért is, mert újra bedőlt a reménynek, ami az édenkertet ígérte neki. Tudhatta volna, hogy lehetetlen dologra vállalkozik. Meg amúgy is kinek kell egy félig vak gebe. Az ebéd felfrissítette Zetét és újult erővel indultak el a karámok fele egy vezetőszárral a kezükbe. A kislányt egész nap nem is látta, nem,mint ha hiányzott volna neki.

-Mi a kislányod neve?- törte meg a csendet.

-Karolin- mosolygott a nő.

-Pont, mint annak a babádnak, amit apámtól kaptál még kiskorodba.

-Igen- jelent meg egy kis pír az arcán. Az a baba még mindig meg volt neki és ott pihent bent a szekrényében.

-Légyszi ajánlj majd lovat, mert úgy döntöttem nem játszok, az életemmel elvégre te jobban ismered őket.

-Oké nagyszájú! Gondoltam, hogy ez lesz…

-Most vágj felkérlek azzal, hogy te jobban ismered a SAJÁT lovaidat.

-Fel is fogok

-Gyerekes vagy

-Ahogy te is

-Nem is!-tiltakozott a srác

-De is –kis vitájukat akkor hagyták abba mikor odaértek a lovakhoz. Zselyke Zetének egy almásderes heréltet választott. A férfi rácsatolta a vezetőszárat és elindultak vissza a lovardába, hogy felnyergeljenek. Útközben felszedték Lily- t is aki boldogan ficánkolt a szár túlsó végén többször is kirántva a nő kezéből. Zselyke volt olyan rendes és felnyergelte Lámpást, Zete lovát is, mert a férfi már rég elfelejtette hogyan is kell megcsinálni. Felküzdötte magát a ló hátára és kisebb ügyetlenkedéssel sétára ösztökélte. Mikor elhaladtak a vágóhidas lovak mellett Calusa, a pej kanca hangos nyerítéssel jelezte, hogy ő is itt van és a kapuhoz vágtázott, majd addig kísérte Zselykééket még neki nem ütközött a villanypásztornak. Ijedtében felágaskodott, megfordult és kirúgott a villanypásztorra, ami még utoljára megrázta a hatalmas állatott és kettészakadt. Calusa még jobban megrémült a második csapástól, galoppozni kezdett és egy íves mozdulattal átugrott a karám legfelső rúdját és bevetette magát az erdő fái közé. Zselyke felfogva, hogy mi történt vágtába rúgta Lilyt és utána eredt. Zete már ennél szerencsétlenebb volt, mert lova megmakacsolta magát és egy helybe állt, mikor viszont elvesztette szem elől Lilyt hirtelen vágtába ugrott majdnem lelökve lovasát és elindult az erdei csapáson.