----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Igazán megkedveltem, hisz már azt hittem, hogy senki se fedezi fel a bennem rejlő lehetőséget. FÉLEK, nem értem még mindig, hogy miért honolt örök éjszaka egyik szememre, de úgy érzem, hogy ez a kis barátféle meg tudja nekem mutatni a választ. Élveztem a tegnapi fürdőzést és versenyt. Csak tudnám ki volt az a szürke ló ott a fák közt olyan ismerős. /Calusa/
Zete korábban kelt bárki másnál,
mert az éjszaka folyamán kapott egy nyugtalanító üzenetet. Márk volt az egykori bandavezér, aki helyett elvitte az egész balhét. Találkozni akart vele,
még pedig napkelte előtt a régi télikertben. Este, lefekvés előtt érdeklődött
Zselykénél és így világos lett számára, hogy a télikert a folyóval párhuzamosan
futó ösvényen keresztül érhető el. Kiment, magához vette a bálabontáshoz használatos
bicskát és a lószerszámokat. Calusa mikor meglátta közeledő barátját odaügetett
a kapuhoz és belefúj a srác szőke hajába, majd pedig pulcsizsebéből kilopta az
almát. Mikor Zete mellé lépet, hogy rátegye a kantárt a pej kanca elügetett
mellőle és egy picit felágaskodott. A fiú morcosan húzta össze szemöldökét és
ismét megközelítette a lovat, de mos már megfontoltabb és óvatosabb volt. Bő
fél óra alatt Calusa késze állt az indulásra, de így is késésbe voltak. Kiérve
az ösvényre vágtába ugratta a lovat, majd rövidesen galoppba váltottak át.
Hűvös nyári reggel volt, a leheletük halványan meglátszott a Hold sugarában.
Néhány őz riadtan kapta fel a fejét elszáguldó párosunk láttán. Az út kezdett
elfogyni, de az épületnek még csak híre se volt. Átvágtattak egy kis, korhadt fahídon,
át a traktorok által kijárt mezőn. Egy madár szállt a magasba hangos rikácsolás
közepette és elszállt a már vörösbe öltözött ég fele. Zete érezte, hogy fogy az
ideje és görcsbe rándult a gyomra. Egyszer csak egy épület sziluettje
rajzolódott ki tőle nem messze jobb oldalon. Beszívta a levegőt, húzott a
száron, mire hátasa egyre lassabb tempóba közelítette meg a télikertet. Odaértek, kikötötte Calusat egy fához, pulcsija ujjába dugta a bicskát és az ajtóhoz
lépett. Érzékszerveit kiélezte és egy macska ügyességével jutott be hangtalanul
az épületbe. Egy kisebb elzárt részlegből fény és cigarettafüst szűrődött ki.
Zete belépett az ajtón és Márk fekete tekintetével találta szemben magát. A
mosolyába semmi kedvesség vagy baráti nem volt, sőt talán egy másik emberben még
a vér is meghűlt volna az ereiben tőle, de ne felejtsük, el most Zetéről van szó.
-Mit akarsz?- kérdezte tőle
szárazon mire főnökének szemébe játékos fény csillant.
-Üdvözöllek drága barátom!
-Térj a lényegre!- morrant fel
Zete, mert mindig is utálta a dolgokat körül járni.
-Lenne számodra egy nagyon
testhezálló feladatom. Van itt az a lány Ani, tudod, akinek az apja az a gazdag
üzletember. Na, már most ugye az a helyzet, hogy az apja be akar szállni Zseyke
üzletébe, de te ezt meg fogod akadályozni.
-Ugye tudod, hogy ez eléggé felejtős?-
vonta fel kérdőn egyik szemöldökét Zete és ekkor egy alig halhat kattanás
szelte be a kis térséget. –Most komolyan?- kérdezte, mint egy kisgyerek, aki
nem akarja kitakarítani a szobáját.- Úgy ismersz, mint aki megijed egy fegyver
láttán? Tudod, hogy nem félek a haláltól.
-Nem mondtam, hogy a te életedről
van szó. - mosolygott vissza rá beszélgetőpartnere. - Őszintén mondva Zselyke
családja a tét.
-Mi van? Te teljesen
meghibbantál? Kinyírnád őket?
-Tudod te, hogy sosem koptatom
feleslegesen a számat.- Zete úgy érezte, hogy sarokba szorították, nem akart
visszatérni a bűnözők közé, de Zselykééket se akarta elveszteni.
- Megnézem mit tehetek- felelte
szárazon és távozott mielőtt Márknak támad valami jó ötlete. Hihetetlenül feszült,
zavart és dühös volt. Ökölbe szorított keze elfehéredett, tenyerébe apró
vércsíkok jelentek meg. Aztán hirtelen elernyedt az egész teste és csodálat
járta át. Az aranyban úszó tájba ott állt Calusa, mellette a
fehér csődör és annak gazdája. A lány hosszú egyenes haján megcsillant a Nap
sugara, hosszú lila szoknyájával a szél játszadozott. Hirtelen olyan angyalinak
tűnt, olyan elérhetetlennek. Zete lélegzetvisszafojtva lépet egyre közelebb
hozzá nehogy elillanjon, mint egy álom. „Tényleg mi van, ha csak álmodom?”
Cikázott át az agyán.
-Nem vagyok, süket tudom, hogy
mögöttem állsz.- Mondta csilingelő hangon a lány és egy kecses mozdulattal Zete
fele fordult. Azok a szemek most még szebbnek és nagyobbnak tűntek számára, az
arcának finom vonásait borító napbarnított bőre szinte vonzotta a srác még
mindig ökölbe szoruló ujjait. – A nevem
Elizabett, de csak Elza- nyújtott kezet.
-Zete- fogta meg Elza kezét,
melyen a bőr kicsit meg volt keményedve a munka miatt.
-Tudod nem volt tőled szép dolog
így meghajtani hajnalok hajnalán Calusat. Nem tudom, hogy mennyire örülnél neki,
ha reggel sprinteléssel kellene kezdened. –Zetének hirtelen le se esett, hogy
egy vadidegen ember szúrja le a reggeli tettéért.
-Szép a szemed- csúszott ki a
száján zavarba hozva magát és Elzát is.
-Köszönöm- suttogta szégyenlősen
és lesütötte a szemét.- Mennem kell- hátat fordított Zetének és elviharzott. A
srác utána szólt volna, de helyette csak állt ott némán, mint egy szobor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése