1. fejezet

A rosszból kell

létrehoznod a jót,

mert ezen kívül más

nem áll rendelkezésedre

                                R.P Warren

Egy ló sosem tudja, hogy mi vár rá az életben, ki fogja megvenni vagy épp hova fog kerülni. Fogják-e szeretni egyáltalán vagy szenvedés vár-e rá? Calusa, a sötétpej kanca születésétől fogva a Skarpetta nevű lovardába tengette mindennapjait. Egy jó ideje már csak a karámból figyelhette, ahogyan a többi lovat lovagolják, terepre viszik, mert ő a vemheség utolsó napjait tapossa. Ebben a pillanatban gyerekek rohamozták meg, átmászva a karámon, hogy lecsutakolják. Már csak a nap- e szakaszának élt. Alig várta, hogy újra az erdő fái között vágtázhasson hátán lovasával, vagy akadályok felett repülhessen át.

~1 évvel később a helyi börtönben~

 A rácsok kettényíltak előtte, az őrök kísérték, de a láncok már nem sértették csuklóját. Megkapta az alig egy szatyornyi cuccát és szélnek eresztették. Senkit se érdekelt, hogy nincsenek hozzátartozói, háza, de még csak pénze sem.  Vajon, hogy lehet így új életet kezdeni, egyáltalán ép elméjűnek megmaradni? Egyszer csak egy fehér kocsi lassít le a börtön ajtajától egyre távolodó alak mellett. Az ablak lehúzódik és egy női hang a nevén szólítja a férfit:

-Szia Zete! Szállj, bekérlek- Zete a kocsiba ülő lányra sandított, aki már nem is volt olyan kicsi. Barna haja természetes egyenességgel hullott vállára, csokoládészínű szemében fölényeskedő fény táncolt. Zete sóhajtott egyet, majd jobb ötlet híján beült féltestvére Zselyke mellé. – Egy szia is megtette volna. –célzott az udvariatlan viselkedésre.

-Hova viszel, és mit akarsz?- kérdezte szűkszavúan még mindig köszönés nélkül.

-A kérdés az, hogy mit nem akarok… -a lány elhallgatott még bevett egy jobb kanyart. – Még pedig azt nem akarom, hogy az utcán éjszakázz, azt pedig végképp nem szeretném, hogy az újságírók rád szálljanak és elhordjanak mindenféle szívtelen dögnek, amiért a testvérem az utcán hagyom szenvedni.

-Fél testvéred- javította ki.

-A cikk szempontjából ez lényegtelen lenne.

-Miért foglalkozna veled az újság? Agyadra ment az örökség?-vonta fel szemöldökét Zete.

-Tudod nem mindenki éli fel olyan hamar a kapott pénzét, mint te.

-Én i s befektettem-védekezett.

-Ember! Egy bankrablásba! Szerinted ez volt a legjobb módja?

-Ha sikerült volna- erre Zselyke felemelte mutatóujját, hogy bátyjába fojtsa a szót.

-Erről többet hallani sem akarok, amíg nálam élsz. Dolgozni fogsz a lovak körül és én cserébe otthont biztosítok számodra plusz élelmet. Ha nem tetszik, akkor pedig mindjárt itt lesz egy híd ott majd kiraklak.

-Első verziót próbálnám ki, először ha nem bánod.

-Én is így gondoltam.

-Te mióta lettél ilyen határozott? Legutoljára mikor láttalak akkor még az árnyékodtól is megijedtél.

-Azóta eltelt 9 év és büszkélkedhetek egy kiváló lovardával, férjjel és egy aranyos kislánnyal. Tudod a gyereknevelés határozottsággal jár a lovardavezetésről nem is beszélve. Ezzel szemben te csak a hatalmas, szerintem szteroidokkal telepumpált bicepszeidet tudod felmutatni. Na, meg a priuszod.

-Az is több, mint a semmi.- Zete kezdett kicsit irigykedni húga sikerére. Még mielőtt önmarcangolásba kezdhetett volna Zselyke ismét megszólalt.

-A szabályokat gyors felsorolom, amíg haza nem érünk. A családtagjaimmal, tisztelettel kell bánnod, nem hagyhatsz üres üveget, zacsit, papírt sehol. A WC-re ráülsz és nem játszasz célba lövősdit. Bármilyen feladatot kapsz a lovak körül elvégzed zokszó nélkül. Ilyen például ha egy az izmaidtól ájuldozó tini csapattal kiküldelek terepre, de ha bármelyikhez egy ujjal is hozzáérsz pápát inthetsz itteni életednek. Bárki kérdezi oktató és lovász vagy, azért laksz velünk, mert messze élsz.

-Nagyszerű szóval letagadsz.

-Nem letagadlak csak szépítek a dolgokon és ne pimaszkodj- Zete egyre idegesebb lett, hogy szabadságát egy szempillantás alatt elvették. Szép lassan úgy érezte, hogy megfolytja a düh, de ekkor a kocsi megállt egy egy szintes kávébarna ház előtt, amely feketefenyő kerítéssel volt elzárva a kíváncsiskodó tekintetek elől. Az ajtó egy gombnyomásra kinyílódott ők pedig begurultak a garázsba. A ház ajtaja kinyílt és egy 5 év körüli szőke, állig érő hajú kislány futott ki rajta. Lovaglónadrágot, csizmát és egy egyszerű fehér pólót viselt. Mikor meglátta az ismeretlen férfit megtorpant és kérdőn anyjára nézett.

-Ki ő?-kérdezte nagyra nőtt szemekkel, közben pedig már apja háta mögött állt. Magas, körülbelül egy mázsás, szőke hajú kék szemű középkorú férfi volt.

-Ő az új lovászunk- guggolt le lányához Zselyke- a neve Zete. Köszönj neki szépen!

-Szia!-mondta bátortalanul és inkább apja védelmező háta mögött maradt.

-István vagyok –nyújtott kezet Zselyke férje.- Üdvözöllek nálunk!

-Zete- fogta rövidre a bemutatkozást, de húga felhúzott szemöldöke illedelmességre intette.- Zete vagyok és köszönöm, hogy Önöknél lakhatok.

-Ugyan már a jó munkaerőt megbecsüljük itt.-Zete nehezen barátkozott meg a gondolattal, hogy másnap reggel megint a dögökkel kell dolgozni. Igen ő ezt a gyűjtőfogalmat találta a lovakra. Szerencsére ma csak be kellett rendeznie a szobáját, ami nem volt nehéz tekintve, hogy volt talán kettő felsője és egy nadrágja, ezen kívül pedig egy öngyújtója és egy bicskája. Vacsorázni nem ment ki, mert szörnyen fáradt volt és már alig várta, hogy 9 év után ismét kényelmes ágyba aludjon egyedül egy szobába. Az éjszaka viszont nem úgy telt el, ahogyan ő arra számított. Rémálmok gyötörték hol a lovak hol pedig a börtönben töltött évek szerepeltek benne. Reggel az ajtaján lévő kopogás törte meg vergődését az ágyba. Verejtékbe úszva, kimerülten ült fel és lépdelt el elmacskásodott lábaival az ajtóig. Kinyitva a kislány állt előtte, akinek még a nevét se tudta. Mikor felnézett az előtte álló hatalmas emberre lábai megremegtek és egy nagyot nyelt.

-Anya üzeni, hogy gyere enni és utána megetetjük a lovakat is. –elhadarta mondandóját és már el is futott. Zete megdörzsölte orrnyergét, felkapott egy fekete izomtrikót és egy farmernadrágot aztán kiment reggelizni. Az asztalnál csak Zselyke és a lánya ült, Istvánt sehol se látta.

-Szia!- köszönt Zselyke hatalmas mosoly keretébe, amit édesanyjától örökölt.

-Jó reggelt! István merre van?

-Dolgozik. -mosolya alig láthatóan kisebb lett- majd csak 1 hét múlva látod ismét, mert kamionozik.

-Á értem- nyúlt egy szelet kenyér után, amiből szendvicset készített. A reggelizés túl hamar és túl csöndesen telt el. Szinte még nem is hatott a reggeli kávé, de már kinn voltak a lovardába. Meleg szénaillat és lótrágyaszag csapta meg a férfi orrát, amitől elfintorodott.

-Ez rosszabb, mint ami a cellákba van –humorizált és hamar egy húron pendült húgával.

-Elvigyelek a legközelebbi bankhoz, hogy kirabold? Aztán akkor visszavisznek oda, ha annyira tetszett.

-Isten ments! Mit csináljak?

-Először is bemutatom neked a versenylovainkat, oktató lovainkat. Jobb, ha tisztába vagy vele, mert holnap már jönnek a táborozók.

-Te ki akarsz engem nyírni igaz?

-Nem volt eddig szándékomba, de most, hogy mondod...- mind a ketten elmosolyodtak. Zete örömmel vette tudomásul, hogy ez az istálló nem is olyan nagy, csak ekkor még nem tudta, hogy a lovarda 4 hold nagyságú és több száz lóval rendelkezik. Az istállóban voltak a nemrég leválasztott csikók.

-Annak ott mi baja? –mutatott Zete egy idegesen le s alá futkározó éjfekete csikóra.

-Semmi csak nehezen viseli, hogy nincs mellette az anyja.

-Értem-nézte tovább szinte remegve az egy éves, fickándozó csődört Zete.

-Na gyere!- nyomta kezébe húga a vizes vödröt- Vigyünk a többi lónak is innivalót!- Zete ahogy elindult méregetni kezdte tükörképét. Megöregedett a 9 év alatt. Most már harmincas éveinek elején járt, szőke haja felállítva szegélyezte arcát teljes összhangban kis borostájával. Végigmérte izmos, teletetovált karjait és tudta, hogy a ruha izmos hasat rejt. Ha másra nem, de az edzésre bőven jutott idő a sitten. Ott a jó kondíció elengedhetetlen volt különben az ember mehetett csicskának. Zeke ,,jó gyerek” volt ami rabok között annyit jelentett, hogy ő aludt az alsó ágyon, mindenki megadta neki a tiszteletet és sok csicskással rendelkezett. – Ezek lennének a húslovak- mutatott egy hidegvérű ménesre Zselyk. A ménestől kicsit arrébb egy véznább, pej kanca állt magában. Mikor letették a vizesvödröket minden ló szinte egymást fellökve igyekezett a kúthoz kivéve őt. A lány kecses léptekkel igyekezett oda a kancához és odavezette az itatóhoz.

-Ezzel meg mi van? –bökött rá fejével Zete miközben végigmérte a sebektől éktelenkedő lovat.

-Megvakult a jobb szemére, mert ellés közben vér került bele és elfertőződött az orvos pedig nem tudott rajta segíteni. Eladni és használni így nem tudom ezért a legjobb, ha húsáron eladom. Na, de menjünk is tovább hisz még várnak minket a versenylovak és azok, amikkel taníthatod a gyerekeket lovagolni. Jut, eszembe majd választanunk kell neked is egyet, amelyik egész héten a tied lesz. Van egy délutánod, hogy össze szokj vele.

-De jó nekem- ironizált a férfi.

-Ne félj! Ez olyan, mint a biciklizés…

-Csak kiszámíthatatlanabb és nagyobbat tudsz esni róla- vágott a szavába a férfi.

-Pontosan- közben áttértek egy kis erdei útra, ami egy tisztáshoz vezetett. A hegy lábánál gyönyörű fajtiszta lovak legeltek mindenféle színben. Sok volt köztük az arab telivér és a magyar sportló. A vezérkanca idegesen felkapta a fejét, beleszippantott a levegőbe és megérezve a víz szagát a kapuhoz vágtázott felkavarva a port maga után. Zete köhögni kezdett, ahogy tüdejét csiklandozták az apró porszemek.

-Ő Lily a vezérkanca. –lökte odébb Zselyke a ló kecsesen ívelt fejét.- Ő az én kis kedvencem- közbe az itatóba Zete beleborította az egyik kanna vizet. Ekkor lett figyelmes a legelőt átszelő patak zajára.

-Zselyke! Minek hozunk mi vizet a lovaknak, ha egyszer ott a patak?

-Megszokás, de látod így is, hogy igénylik.

-Ideje lenne szankciókat bevezetni- vetette fel az ötletet, amire egy fejbevágás volt a válasz. Megsimogatta sajgó tarkóját- Ez gondolom nemet jelent… - tovább folytatták útjukat immáron 1 vödör vízzel, ami a férfi kezét húzta. Egy újabb méneshez értek, amibe csak magyar sportlovak helyezkedtek el.

-Ezek lennének a táborozók lovai és innen választhatsz te is egyet. Ha szépen nézel rám, akkor bemutatom neked őket.

-Köszi nem kell! Majd meghaverkodok velük gyors még ebéd előtt és délutánra már ki is választom. Persze ha megfelel a Főnökasszonynak ez az alternatíva.

-Meg. Na, de akkor menjük is vissza, mert neki kell állnom, főzni.

-Én itt maradnák, ha nem bánod.

-Oké akkor majd gyere be harangszóra. Mindig pontosan délbe eszünk.

-Rendben.

Az idő telt és Zete már többször is megnézte az összes lovat, de egyiket se érezte magáénak. Mindből hiányzott valami, amit nem tudott megmagyarázni. Gondolatai egyre csak a sérült kancánál kötöttek ki. A Nap magasan járt ebből sejtette, hogy hamarosan dél lesz így visszaindult, mert útba akarta ejteni a vágóhidas lovakat. Hamarabb odaért, mint hitte volna. Átbújt a karám fái között és odasietett a kancához elkövetve azt a hibát, hogy jobb oldalról közelítette meg. A riadt ló felágaskodott, Zete ösztönösen karját arca elé helyezte ezért csak az sérült meg neki. A sebből kifolyó vért rubintossá festette a Nap sugara, felszisszent a látványtól és csak ekkor vette észre, hogy remeg. A fiatalkori trauma még most is erősen élt emlékeiben, de tudta, hogy most neki kell győznie és nem a félelemnek. Halkan fütyült jelezve a pár méterre arrébb álló lónak, hogy közeledik. A kanca robosztus fejét a férfi fele fordította. Zete egy lépést közelebb tett hozzá és kinyújtotta felé a kezét. A Pej kinyújtva nyakát belefújt a nyújtott tenyérbe és arrébb vágtázott, de Zete nem adta fel, mint egy pincsi követni kezdte pár méteres hézagokat hagyva kettejük között. A távolság mi elválasztotta őket az órák múlásával egyre kisebb lett. Észre se vette, hogy rég elmúlt dél, mert most csak a célra koncentrált. Még egy lépés és már a ló mellett áll, csak egy lépés, ami most nagyobbnak tűnt, mint valaha. Várt és csak várt, de a ló csak nem közelített. Ekkor egy picit előrébb lépett, de a ló hátrált kettőt így megint megnőtt a távolság. Szidta magát a türelmetlensége végett, mert így távolabb került a céljától, mint a börtönből szökni próbáló rabok. A karám végéből Zselyke kiabált be megtörve a ló és Zete között lévő gyengéd, szinte még nem is létező köteléket.

-Zete gyere ebédelni, mert már három óra és utána felnyergeljük a kiválasztott lovadat- a férfi keze ökölbe szorult, haragudott a nőre, amiért kijött érte és azért is, mert újra bedőlt a reménynek, ami az édenkertet ígérte neki. Tudhatta volna, hogy lehetetlen dologra vállalkozik. Meg amúgy is kinek kell egy félig vak gebe. Az ebéd felfrissítette Zetét és újult erővel indultak el a karámok fele egy vezetőszárral a kezükbe. A kislányt egész nap nem is látta, nem,mint ha hiányzott volna neki.

-Mi a kislányod neve?- törte meg a csendet.

-Karolin- mosolygott a nő.

-Pont, mint annak a babádnak, amit apámtól kaptál még kiskorodba.

-Igen- jelent meg egy kis pír az arcán. Az a baba még mindig meg volt neki és ott pihent bent a szekrényében.

-Légyszi ajánlj majd lovat, mert úgy döntöttem nem játszok, az életemmel elvégre te jobban ismered őket.

-Oké nagyszájú! Gondoltam, hogy ez lesz…

-Most vágj felkérlek azzal, hogy te jobban ismered a SAJÁT lovaidat.

-Fel is fogok

-Gyerekes vagy

-Ahogy te is

-Nem is!-tiltakozott a srác

-De is –kis vitájukat akkor hagyták abba mikor odaértek a lovakhoz. Zselyke Zetének egy almásderes heréltet választott. A férfi rácsatolta a vezetőszárat és elindultak vissza a lovardába, hogy felnyergeljenek. Útközben felszedték Lily- t is aki boldogan ficánkolt a szár túlsó végén többször is kirántva a nő kezéből. Zselyke volt olyan rendes és felnyergelte Lámpást, Zete lovát is, mert a férfi már rég elfelejtette hogyan is kell megcsinálni. Felküzdötte magát a ló hátára és kisebb ügyetlenkedéssel sétára ösztökélte. Mikor elhaladtak a vágóhidas lovak mellett Calusa, a pej kanca hangos nyerítéssel jelezte, hogy ő is itt van és a kapuhoz vágtázott, majd addig kísérte Zselykééket még neki nem ütközött a villanypásztornak. Ijedtében felágaskodott, megfordult és kirúgott a villanypásztorra, ami még utoljára megrázta a hatalmas állatott és kettészakadt. Calusa még jobban megrémült a második csapástól, galoppozni kezdett és egy íves mozdulattal átugrott a karám legfelső rúdját és bevetette magát az erdő fái közé. Zselyke felfogva, hogy mi történt vágtába rúgta Lilyt és utána eredt. Zete már ennél szerencsétlenebb volt, mert lova megmakacsolta magát és egy helybe állt, mikor viszont elvesztette szem elől Lilyt hirtelen vágtába ugrott majdnem lelökve lovasát és elindult az erdei csapáson.